Miért kell a törzskönyv?

A törzskönyv a kutya születési anyakönyvi kivonata és személyi igazolványa is egyben. Ugye Ön sem szeretné, ha valamelyik családtagja teljesen azonosíthatatlanul szaladgálna a nagyvilágban. Akkor miért tenne kivételt a kutyájával?
A származási lap kiváltása MEOE tagoknak jelenleg 5.500,- (2011-es adat!)

A törzskönyv tartalmazza a kutya minden fontos adatát. A születési idejét, hol és kinél született, milyen számon regisztrálták és az egyedi azonosítójának (chip vagy tetoválás) számát is.
Ez utóbbi különösen fontos, ha kutyája bármilyen okból elveszne.
Ezért kiskutyának törzskönyvét a lehetősége szerint minél hamarabb vigye el a legközelebbi ebtenyésztő szervezetbe és a kapott tulajdonosváltási igazolás birtokában írassa át saját nevére.
Ezzel később sok problémát megelőzhet.

A törzskönyv ezen kívül tartalmazza a kutya szüleinek valamint azok őseinek adatait 4 generációra visszamenőleg. Egy kezdő kutyatartónak ezek az adatok nem sokat mondanak, de az esetleges tenyésztéshez elengedhetetlen információk.

A törzskönyvet elvesztés esetén csak a tenyésztő tudja újra megkérni, ezért nagyon vigyázzon rá. Legjobb csinálni róla egy fénymásolatot és az eredetit otthon betenni egy fiókba. Két esetben lehet csak szükség az eredeti törzskönyvre. Ha tenyészszemlére szeretné vinni a kutyát, vagy ha esetleg valamilyen vita merülne fel a kutya tulajdonjogát illetően. (Pl. ellopják és bizonyítani kell a megtaláláskor, hogy az Öné)

Amennyiben kiállításra nevezné a kutyát, akkor sem kell magával vinni a törzskönyvet, a nevezéshez egy másolatot kell csatolni.

Egy új lehetőség, hogy a kutyához korlátozott törzskönyvet kap, esetleg csak törzskönyv másolatot. Ez olyan esetekben fordul elő, ha a tenyésztő valamilyen okból nem szeretné a kutyát tenyésztésbe vonni és ezt a törzskönyv korlátozásával kívánja érvényesíteni.
Ez természetesen semmit nem von le az Ön kutyájának értékéből, pusztán azt a célt szolgálja, hogy kellő megalapozottság nélkül ne hozzanak le almot a kutyától. Ezen esetekben nem mindig van lehetőség a kutyát az Ön nevére íratni, ezért a tenyésztővel a szerződésben rögzítettek szerint kell tartania a kapcsolatot.



Ha Önnek nem fontos a törzskönyv, ...

... az még nem jelent semmi rosszat. Attól Ön még szeretheti a kutyát ugyanúgy, mintha törzskönyves lenne, nem igaz? A törzskönyvön nem is az múlik, hogy mennyire lesz szeretni való a kiskutya... Hanem valami egészen más... Mégpedig az, hogy ha Ön - tegyük fel - egy golden retrievert szeretne a kisgyerekek mellé, mert ez egy híresen gyerekszerető, kedves és szelíd fajta, akkor ugye jogosan lenne felháborodva, ha kiderülne, hogy a kutyus egyáltalán nem kedves, hanem egyenesen kiszámíthatatlan és harapós.

Tudta Ön, hogy az utóbbi időben egyre több az öröklötten viselkedészavaros goldi? Bizony kellett már azért elaltatni goldit, mert rendszeresen megharapta a család tagjait. De ugyanígy említhetném a spánielt is, mely bár a standard szerint nyugodt és megbízható fajta, igen gyakori köztük az ideggyenge, harapós egyed. (Persze ez nem ritkán pusztán nevelés kérdése, de sajnos igen sok esteben öröklött.) Ám ez csak - bár igen lényeges - az egyik szempont. A másik: a pénztárcakérdés.

Ha elolvassa a történeteinket, nem egy olyat talál, ahol a betegséget hordozó vagy már betegen vett kiskutyákra a gazdi pikk-pakk több százezret költött, csak hogy megmentse a kiskutya életét. Sok esetben a kutya szaporítója tudja, hogy kutyái betegségeket örökítenek, mégis fedezteti őket, így ontva el nyomorult, beteg (ámde olcsó...) kiskutyákkal a "piacot". A gazdi pedig vagy reklamál és szerencsésnek mondhatja magát, ha a szaporító visszaveszi a kicsit (a kiskutya már kevésbé szerencsés, mert ugyan milyen sors vár rá ilyen kezek között...), vagy a szívére hallgat és pénzt nem kímélve rohan orvostól orvosig, hátha meg tudják menteni a kis beteget. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Lehet, hogy meggyógyul, de lehet, hogy évekig szenved, mire feladja a küzdelemet. A gazdi, aki már midenét odaadná, csakhogy megmentse őt, tehetetlenül nézi végig kutyája kínhalálát. Hány, de hány ilyen történet van már?

Ha Önnek nem fontos a törzskönyv, az nem baj. De ha Ön szaporítótól vesz kiskutyát, mert az olcsón adja, az bizony már baj. Nem csak Önnek, aki felkészülhet a sok extra kiadásra, de a kutyának is, akinek a szaporítója tudja, mindig talál elég "balekot" ahhoz, hogy szépen megéljen belőlük. Ha Önnek nem fontos a törzskönyv, ha Önnek csak a kutya a fontos önmagáért, azért mert KUTYA, azért mert szereti a kutyákat és boldog, ha egy szőrös kis micsoda ugrándozza körül amikor hazaérkezik, ha tudja, kutya nélkül lehet élni, de nemérdemes, akkor Ön...:

...válasszon egy gazdira váró kutyát a sok-sok ezer közül. Aki nem vágyik másra, minthogy legyen végre egy szerető kéz, mely néha megsimogatja, legyen egy kis fészek, ami csak az övé, és hogy kicsinyke élete minden szeretetét a gazdára pazarolhassa. Ha Önnek nem fontos a törzskönyv, akkor tudjuk, Önnek a kutya a fontos. Ne asszisztáljon kutyák százezreinek kizsákmányolásához, ne Önből gazdagodjanak a szaporítók! Hogy miképpen lesz annyi gazdikereső kutya a menhelyeken? Olvassa el az Egyszeri almok írásunkat... Kérjük, menjen el egy menhelyre és onnan válasszon kutyát! Ám, ha mégis amellett dönt, hogy szaporítótól vesz kutyát, aki nem tud felmutatni szűrési eredményeket a feltehetően beltenyésztett kutyáiról, akkor nem árt, ha tisztában van azzal, mire számíthat a jövőben. (Ha másért nem, hát azért, tudja: belefér-e még a családi költségvetésbe például az epilepsziás kutya havi kezelése...)


A butaság ára

Ki fizeti meg a butaság árát?
A kezdők butasága és tudatlansága néha határtalan. Ezt használják ki a megélhetési tenyésztők (és a szaporítók). Szép számmal akadnak köztük, akik törzskönyveztetnek, sőt kiállításokra is járnak a kutyáikkal. Így a kiállításokon őgyelgő, tudatlan leendő gazdikat sikeresen meg is tudják téveszteni. Ki ne csábulna el a hosszú szőrű, masnizott, édes pofijú divatos fajtájúak láttán? Azt hisszük mindannyian, hogy azok a hosszú szőrű kutyuskák így jönnek a világra, de legalábbis, hogy mindegyik így néz ki felnőttként. Tévedésünket pár év és sok munka után mi is belátjuk. Közben pedig megismerjük az adott fajtának az összes „nagy” tenyésztőjét, és azt is amit róluk tudni kell. A földtől–plafonig pici ketrecekben kölykeiket nevelő anya kutyák nem a nagytestű kutyákat tenyésztők körében divat. Méreteik miatt ez nem is lenne megoldható. Kizárólag az éppen divatos apró termetű, „mini” fajtákat sújtja ez a tartás.



Elismerni nem fogja nyilvánosan egyik ilyen divatos fajtát tenyésztő sem, hogy a garázsába, alagsorába, netán pincéjébe azért van bevezetve a klíma, mert különben Ő maga sem tudna belépni a szemet igencsak szúró pisiszagtól. A lakásban pedig lakik két–három szépen tartott példányt, amiből az egyikre rá lehet mutatni, hogy Ő az anya. A lelkes új gazdák pedig kiszámolják a gyönyörű nappaliban az asztalra a százezreket a kiskutyákért. Majd pár hét vagy hónap múlva rájönnek, hogy „nem ilyen lovat akartak”. Még igencsak kezdőként így indultunk mi is az egyik divatos fajtának egy mini példányát megvásárolni. A pénz nem számított, csak a kiskutya legyen a mienk. A mienk is lett.


Aranyos volt, mint minden 6 hetes kiskutya. A legdrágább, legdivatosabb fekhelyet, tálakat, tápot, játékokat, pórázt, ruhát, hordozótáskát, és mindent megvettünk neki, amit a tenyésztő ajánlott, és az új gazdi büszkeségével ültük körül a kiskutyát miután hazavittük. Semmi jel nem mutatott arra, hogy baja lenne a kis jövevénynek. Vidáman játszott és evett, mikor a második héten hétvégi bevásárlásra indultunk a közeli ABC-be. A napokat ugyanúgy éltük, mint addig. Máskor is maradt fél órát, egy órát magára napközben, amíg elszaladtunk a piacra vagy a postára, és amikor megérkeztünk örömmel csóválta a pici farkát jöttünkre.

De ez a nap más volt. A bevásárlásból hazaérve nem jött elénk örülni. Néma csend volt a lakásban. A szatyrokat letettem és elindultam a keresésére. A szobába belépve láttam, hogy a kis piros plüss ágyában fekszik. Már indultam volna kifelé, amikor belémvillant, hogy előbb odamegyek hozzá. Hozzáértem, hogy megsimogassam. Nem mozdult. Nyitva volt mind a két szeme és nézett a semmibe. Felkaptuk és irány azonnal az egyetem. Egy fiatal orvos csak annyit mondott, hogy meghalt. Már nem tehettünk semmit. Megkérdezte, hogy felboncolják-e? Mi csak álltunk és bólogattunk. Írt egy papírt, amire ráírta a telefonszámát, ahol holnap reggel érdeklődhetünk. Nem is olvastam el, csak zsebre tettem és elindultunk haza. Üres volt nélküle a lakás.

Végiggondoltam, hogy mit csinálhattam rosszul, de semmi olyan nem jutott az eszembe, ami ezt okozhatta volna. Szabadságot vettem ki, hogy az első két hétben csak vele tudjak foglalkozni. Értetlenül álltunk a dolgok felett. Lassan teltek az órák. Későn aludtunk el, és csak sokára jött a reggel. Az órát néztem, hogy mikor telefonálhatok végre. És eljött az a pillanat is. A halál oka: vészes vérszegénység. Természetesen menjünk be, és írásban is megkapjuk a jegyzőkönyvet. Kérdeztem az orvostól, hogy ez mitől lehetett? Azt mondta, hogy ez a kiskutya így születhetett, mert a kora miatt ez nem lehet kialakult betegség. Azt kérdezte, hogy nálam született-e a kiskutya vagy úgy vettem. Elmondtam, hogy nem egészen két hete vettem egy tenyésztőtől. Jóindulatúan elmondta, hogy mivel a kiskutya vételára nem egy kis összeg volt, ezért beszéljek a tenyésztővel, hogy vagy adjon másik kiskutyát, de ha nem bízok meg benne ezután, akkor adja vissza a vételárat, és nyugodtan adjam meg az Ő telefonszámát is, hogyha bármi kételye lenne, nyugodtan hívja fel Őt. Én magam benne is lettem volna, hogy a tenyésztő adjon egy másik kiskutyát, hogy enyhítse azt az ürességet, amit a meghalt kiskutya hiánya okozott.

A tenyésztő azonban hallani sem akart róla. Közölte, hogy nem ad másik kiskutyát, és nem adja vissza a vételárat sem, mert neki jó ismerőse a tenyésztők jogásza és forduljak bírósághoz, majd köszönés nélkül lecsapta a telefont. Mi pedig nem akartunk soha többé hosszú szőrű, masnis, mini, beteg kiskutyát, csak azért, hogy az ilyen tenyésztők jól éljenek belőlünk kezdő, tudatlan vevőkből. Így vannak azóta mentett kutyáink, akik egészségesek, és hálásak minden simogatásért.

(Szerző:http://www.olcsokutya.info/index.php?option=com_content&view=article&id=9:a-butasag-ara&catid=5:miert-kell-a-tk&Itemid=11)

_____________________________________________________________